Többféle témában olvasgattam ma. Egyszerűen azért, mert szükséges időnként egy-egy nap, amikor bár a munkahelyemen vagyok, mégsem abból áll a 8 óra, hogy a cég szűken vett tevékenysége teszi ki. Időnként kell az agynak az elvonatkoztatás, kicsit nem foglalkozni a dologgal. Meg lehet kövezni, de én ebben hiszek. A munkámat többször gyorsabban végzem el, mint az átlag, sokszor kell kreatívnak lennem, ha nem is a szó megszokott értelmében, de kérésekre válaszolni, felmerülő problémákra megoldást nyújtani, tanácsot adni, dönteni. Szóval, időnként szükséges egy kis agyfrissítő szünet. Ezért be is szoktam iktatni.
Bár nem a címbéli téma tette ki a napom jó részét, hanem inkább a tartalom marketing, inbound marketing és hasonló divatos szavak mögötti tartalommal való ismerkedés, amely során megállapítottam, hogy igen, nekünk pont ezt kellene csinálnunk, de hát továbbra sem én vagyok az ügyvezető, mindeközben ráakadtam egy más témájú cikkre, amiről már sokszor írtam, amikor az internetes társkeresésben aktívan vettem részt. Manapság már nem keresek, mert találtam ott valakit, akivel gyakoroljuk a társas létezést. A téma mégis örök.
A bejegyzés a 32 éves, jól szituált, jól kereső férfi emberről szól, aki kifejti, mennyire elkorcsosult manapság a női nem, és ő inkább egyedül.
Nem akarom kritizálni őt. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy az életét hogyan szeretné élni. Ha ő inkább egyedül, lelke rajta. Viszont én azt gondolom, hogy ez önbecsapás. Lehetnek az ember életében olyan periódusok, amikor így gondolja. Amikor szükséges az egyedüllét. Megtalálni saját magad. Fókuszálni valamire, ami adott pillanatban jobban kiteszi a gondolataidat és vágyaidat, mint egy kapcsolat. Lezárni egy korábbi kapcsolatot vagy egy negatív élményt. Vannak ilyen periódusok. De az ember továbbra is azt mondom, hogy alapvetően társas lény. Eldőlt ez már a teremtésnél, amikor Ádám búslakodva lobbizta ki magának Évát az Úrtól. Aki fennhangon hirdeti, hogy ő bizony inkább egyedül, mint "ilyen" nőkkel, az nem is tudom, hogy az olvasóit akarja-e jobban becsapni, vagy inkább saját magát.
Az a véleményem, hogy mindenkinek, aki eljut idáig, erős önvizsgálatra lenne szüksége. Vajon, amit összefoglalt itt a nyílt levelében a nőkről, milyen tapasztalat végeredménye? Hol és hogyan kereste a társát, ha erre a következtetésre jutott? Az a férfi, aki saját magáról az első bekezdésben 90%-ban a külső tulajdonságait hangsúlyozza, valóban hitelesen kritizálja-e lentebb azokat a nőket, akik ugyanezt teszik? Ha ő azokkal a nőkkel futott össze tömegében, akiket megkritizál most, akkor valóban a nőkön múlott-e ez? És meg tudná-e fogalmazni ez a férfi, hogy valójában mit jelent számára egy társ a nő személyében. Amikor ezt leírja magának, végig tudná-e gondolni, hogy reálisak-e ezek a dolgok úgy együtt, és hogy van-e benne képesség arra, hogy felülvizsgálja ezen elvárásokat, és nyitottá váljon egyszerűen arra, hogy ismerkedjen? Nem a mércéi alapján, hanem valóban megismerve az előtte álló embert, az előtte álló nőt?
Költői kérdések ezek. Nem kritizálom őt, mindenki úgy próbál boldogulni az életében, amilyen döntéseket hoz. Egyszerűen csak ezek a kérdések ötlöttek fel bennem a nyílt levelét olvasva. Másokat, a körülményeket kritizálni mindig a legkönnyebb út. Én úgy vélem, ő saját magával nem találja első sorban a harmóniát. De az is lehet, hogy rosszul látom.
A végére a link:
http://www.fm3cafe.hu/2016/10/32-eves-vezeto-beosztasu-ferfi-vagyok.html